openedbook

- Mit érzel?
- Azt, hogy ez így nem jó.
- De mi nem jó?
- Hogy nincs velem?
- Szereted?
- Igen.
- Szerelemmel?
- Ezt még most sem tudom.
- Miért?
- Mert még ha szeretem is, nem biztos hogy be merem ismerni.
- Miért nem?
- Mert félek.
- Mitől?
- Hogy rosszabb lesz.
- Ennél?
- Igazad van. De ettől még semmi sem változik.
- Akkor mit akarsz csinálni?
- Nem tudom, jó? Fogalmam sincs. Tudom, hogy más nem kell.
- És eddig erre miért nem jöttél rá?
- Mert...nem tudom. Azt hittem, nem veszíthetem el.
- Elvesztetted.
- Tudom.
- És?
- Semmi. Valami csak lesz. El kell felejtenem.
- Írj a másiknak.
- Nem megy.
- Mert?
- Mert nem kell más, mondtam már.
- Eddig simán írtál neki.
- Nem! Nem olyan simán egyáltalán.
- De írtál neki!
- Igen, de tudod, hogy nem tettem volna semmi olyat, maivel megbánthatnám Ádámot.
- Akkor minek írtál amásiknak?
- Hát...mert.....
- Na, miért?
- Az egóm miatt. Hogy jobban érezzem magam. De nem tök mindegy?
- Most meg nincs senki, mégsem kell a másik?
- Nem, nem így akarom elfelejteni Ádámot.
- Hát, csinálj amit akarsz. Én írok a másiknak.
- Csak hiszed, nem vagy te olyan erős.
- Jó, majd meglátjuk.