Visszajutottam az emlékeim fogságába...mondhatná bárki, hogy menekültem, csak igazából nincs mi/ki elől....csak úgy ide jutottam, akarva-akaratlanul.
És az emlékek csak csapdosnak és vergőnek bennem, mint a kalitkába zárt madarak, tudom, hogy el kéne engednem őket, nekik is és nekem is jobb lenne, ha megtenném, de nem megy. Egyre csak tovább akarok bennük gyönyörködni, miközben ugyanakkor szenvedek a szenvedésüktől. De ha elengedném őket....nem jönnének többet vissza.
Söt, ezek inkább halott madarak a kalitkában.....csak én vergődök a haláluk miatt és otthagyom halott kis testüket a kalitka alján, mert így azt gondolhatom, bízom még a feltámadásukban...ha kivenném őket és kidobnám.....akkor már semmi remény, arra, hogy életre keljenek.