de tényleg. van, hogy hallok valamit, egy hírt, egy pletykát, bármiről, bárkiről, bárhogy is gondolom, nem tudhatom, hogy mi az igazság. gondolhaton a helyzetemtől és információimtól függően, hogy ez az igazság, de az csak SZERINTEM az igazság. szinte semmiről nem tudhatom, hogy igaz-e...
bárki bármit mond nekem, nem hihetem el fenntartások nélkül, bármiennyire is úgyérzem, hogy igaz. mert lehet, hogy napok/hetek/hónapok múlva majd átkozom magam, hogy hogy hihettem erre vagy arra, hogy az az igazság....és akkor is lehet, hogy még mindig nem az IGAZSÁGOT tudom, csak másról érzem, hogy igaz, de az nem feltétlenül a tényleges igazság, csak az új szerintem-igazság.
ebből is következik az egyik legszomorúbb dolog a világban számomra, hogy sosem ismerhetsz meg senkit úgy igazán. az igazságok lehet, hogy sosem derülnek ki, vagy változnak és ami egykor igaz volt, lehet hogy most nem az, és ezt majd ismét váltja egy újabb aktuális igazság.
hogy hihetek így bárkinek? igen , erre lehet válasz a bizalom. de az igazi bizalom az legalább olyan ritka, mint az, hogy valaki a tényleges igazságot tudja valamiről. és a kétely, még ha legcsekélyebb mértékben is ott van. mindig ott van. léegfeljebb egy hosszabb rövidebb időre sikerül elhitetni magunkkal, hogy biztosak vagyunk valamiben. szar ügy.
pont ilyen szar:
-Éppen olyan ez, mint a kutyatulajdonosok.
- magyarázta Solomon.
-"Ó, az én kutyám soha nem bántana senkit!"
Mind ezt mondja. Aztán egy szép napon
azon kapják magukat, hogy azt mondják:
"Ilyet azelött sose csinált!"
-Rám nézett és látta, hogy felvont szemöldökkel nézem.
-Csak azt akarom ezzel mondani,
hogy úgy igazán soha senkit nem ismerhetünk.
Senkit és semmilyen kutyát sem. IGAZÁN nem.
(Hugh Laurie: A balek)